A találkozó egyéb pikantériája, hogy a Sirályok mestere éppen az a Chris Hughton, aki a teljes szétesésből felépítette annak idején a Newcastle-t és rekord pontszámmal megnyerte a csapattal a Championshipet a 2009/10-es idényben. Hughton nem csak a másodosztályban, de a következő, már Premier League idényben is várakozáson felül szerepelt a Newcastle-lel, ezért kissé érthetetlen volt, amikor a vezetőség végül menesztette és a helyére ültette Alan Pardew-t.

Newcastle United

A NUFC hét közben sikeresen abszolválta a Ligakupa harmadik körét a Cheltenham Town ellen, ám a sikert némileg árnyalja, hogy a találkozó kicsit keményre sikeredett és ennek a Newcastle volt inkább a szenvedő alanya. Rolando Aarons például lábközépcsont-törés miatt kénytelen legalább nyolc hetet kihagyni. Szerencsére, a csere miatt idő előtt lehozott Mitrovic és Gayle sérülései nem lettek komolyak, így a Brighton ellen mindketten ott lehetnek a pályán. Bár kettejük együttes szerepeltetése eléggé véleményes, a Benítez által alkalmazott 4-2-3-1 handrendben.

Brighton & Hove Albion

A Sirályok döntetlennel kezdték az idényt (0-0, Derby County), majd kétszer egymás után 3-0 arányban tudtak győzni (Nottingham Forest, Rotherham United) hazai pályán, míg legutóbb a Reading otthonában 2-2-es döntetlenre futotta. Eddigi eredményeiknek köszönhetően a második pozícióban csücsülnek a tabellán.

A Brighton a már említett Chris Hughton mellett két másik ex-Szarkával érkezik a St James' Parkba. Colin Calderwood már a Newcastle-nél is segítője volt Hughtonnak, a játékoskeretből pedig Kazenga LuaLuának lehetnek newcastle-i emlékei.

Játékvezetés

A találkozó sípmestere Keith Stroud lesz. A játékvezető 2005 óta vezet másodosztályú meccseket, a Newcastle-nek legutóbb a Peterborough elleni találkozón fújt még 2009-ben, akkor kiállította Danny Guthrie-t.

TV, Stream, Rádió

A találkozó magyar idő szerint 18.30-kor kezdődik és ezúttal képernyőre is tűzték Angliában, úgyhogy vélhetően lesz mozgóképes stream is. Pl. itt lehet majd keresni: http://www.rojadirecta.me/.

Jó szurkolást! Tippversenybe még mindig nem késő bekapcsólódni!